És íme a 2.fejezet. Bocsánat a késésért, de megvolt rá az okom. A fejezetről annyit, hogy elég nyögve nyelősre sikeredett, de azért remélem tetszeni fog.
"Az élet 10%-a, ami veled történek, és 90%-a, ahogyan reagálsz a történésekre." - John C. Maxvell
Elijah nyugtalanító
érzéssel ébredt, Olyan érzése volt, mintha valaki figyelné vagy az este
folyamán figyelte volna. Mikor kinyitotta a szemét nem látott, vett észre senkit
a szobájában. Talán csak a tegnap
megtudottak miatt van az egész. Nyugtatta magát, ám akkor észrevette a
félig nyitva hagyott ablakot, furcsállta, mert ő becsukta mikor odalépet látta,
hogy az ablak előtt
a padlón ott van egy gyűrű. Pontosan olyan amit
Kol is hord. Hangosan felsóhajtott. Az
öcsém soha sem tudja mikor kell leállni. Kissé bosszankodva belépett a fürdőszobába, hogy elintézze
reggeli teendőit.
A szobája ajtaján már
felöltözve lépet ki. Meglepetten tapasztalta, hogy a házban néma csend
uralkodik. Pedig ez náluk igen kevésszer adatik meg. A nappaliba lépve Rebekah-t
pillantotta meg aki épp az iskolai bálra választott ruhát.
- Jaj, de jó, hogy
jössz Elijah. Megtennéd, hogy segítesz kiválasztani a ruhámat? – kérdezte
lelkendezve Rebekah és meg sem várva a választ kézen ragadta bátyját és
elkezdte mutogatni neki a ruhákat.
- Neked is jó reggelt Rebekah
– köszöntöttem húgát udvariasan. – Sajnálom, de most nem érek rá neked
segíteni.
- Igen, tudom… elutazol
– válaszolta a lány szomorúan, ugyanis nem akarta, hogy a családja megint
szétváljon. Elijah kitalálta, hogy mit gondol a húga és szerette volna
megnyugtatni, már amennyire a körülmények engedik. Ő se tudta igazából,
hogy mikor is fog visszatérni a családjához.
- Ne aggódj húgom,
amint tudok visszajövök. Éppen és egészségesen – mivel látta, hogy Rebekah
megnyugodott kissé, vagy legalábbis elfogadta a tényt indulni készült, hogy
megkeresse Klaust. De még az ajtóból visszaszólt. – Nem tudod, hogy hol van
Kol?
- Nem a tegnapi kis
incidensünk óta nem találkoztam vele és azt kell, hogy mondja szerencséje van
emiatt – füstölgött Rebakah, még mindig haragudott testvérére amiért tönkretette
a sütiket és – nem mellesleg – megölte a cukrászt.
- Megtennéd, hogy
odaadod neki ezt a gyűrűt? És mond meg, hogy ha
valaki azt mondja, hogy nem akkor azt úgy is kell érteni és nem kell emiatt
belopózni a szobájába – mondta Elijah a szokásos tárgyilagos hangján mégis
érezni lehetett benne a rendreutasítást. Letette az asztalra a gyűrűt és elment megkeresni
Klaust, most már tényleg. Rebekah igaz nem értette testvére szavait, mégis
tudta, hogy átfogja neki adni az üzenetet, mert akármennyire is nyugodt és
udvarias Elijah ha valaki kihúzza nála a gyufát nos az nem fog több vizet
zavarni.
Elijah kopogott és az
invitáló szó után be is lépett Klaus szobájába. Klaus egy fotelben ült és vért
iszogatott. Mikor meglátta, hogy testvére a látogatója felállt, hogy Elijah-nak
is töltsön egy pohárral, de Elijah elutasító mozdulatát látva visszaült a
fotelba és hellyel kínálta testvérét. Aki el is fogadta és leült a Klausszal
szembeni fotelba.
- Gondolom már
hallodat, hogy elmegyek egy időre?
– kezdte Elijah szokásos tárgyilagos hangján.
- Igen hallottam –
Klaus bosszúsan belekortyolt a poharába, nagyon is zavarta, hogy testvére neki
szól legutoljára erről,
az apróságnak nem is nevezhető
dologról.
- Csak szerettelek
volna tájékoztatni, hogy mért is megyek el – válaszolta az idősebbik ős, nyugodt hangján,
próbálta szemmel láthatóan feszült testvérét kissé megnyugtatni. Klaus idegesen
intett az ősnek,
hogy folytassa. – Tegnap felkeresett egy vámpír. Monroe-ból jött. Rejtélyes
vámpírtámadások történtek. Nem tudni, hogy hányan vagy, hogy mik támadják őket. Minden vámpírt,
aki csak útba kerül megölnek. A boszorkányok eltűnnek, feltehetőleg magukkal viszik őket. Ezen kívül, minden
tetthelyen egy vérrel rajzolt pentagrammát hagynak. Feltehetőleg a megölt vámpírok
véréből
készült. A segítségemet kérték, hogy találjam meg a tetteseket. Valahonnan
ismerem ezt a pentagrammát, de nem jövök rá, hogy honnan, Neked nem ismerős valahonnan?
- Igazán érdekes dolog
– válaszolta Klaus eltöprengve. – A pentagramma sehonnan sem rémlik, de ha utánanézek,
és ha találok valamit akkor majd értesítelek.
- Köszönöm testvérem,
de ha nem haragszol most mennem kell, 9-kor indul a gépem – állt fel Elijah és
fogott kezet Klausszal.
- Őszintén nem értem, hogy
mért tartod be ennyire az időpontot.
A mi gépünk, megvárna – szólt még a szobából kilépő vámpír után, aki nem
válaszolt semmit, de testvére tudta, hogy hallotta. A jókedvét hamar
felváltotta az aggodalom. Ha Elijah-t ennyire
nyugtalanítja az a pentagramma muszáj utána járnom. Ám be kell, hogy valljam
tényleg aggasztó dolog, hogy valaki ilyen rejtélyes módon ki tudja játszani a
természetfelettiek figyelmét, hogy még senki sem vette észre.
Elijah a repülőn
úgy döntött, hogy átnézni még egyszer azt a mappát. És mivel még félúton se
jártak lesz elég ideje nyugodtan gondolkodni rajta, míg a gép Monroe-ba ér.
Gondolataiba merülve tanulmányozta az aktát. A közel egy órás repülőúton egész végig a képeket és a
feljegyzéseket nézegette. Annyira elmerült az iratok tanulmányozásában, hogy
észre se vette, hogy megérkezett, a légi kísérő kedves hangja hozta vissza a jelenbe.
- Uram, nagyon elmerült a gondolataiban – mosolygott
kedvesen, a vörösbarna hajú nő. – Megérkeztünk Monroe-ba.
- Köszönöm – válaszolta az ős szokásos tárgyilagos hangján, bár
nagyon is bosszantotta, hogy ilyen hamar megérkeztek és, hogy megzavarták a
gondolkodásban.
A repülőből kilépve egy elég nagyváros pillantott meg. Tele
stadionokkal, és több emeletes épületekkel. Nos,
igen minden megváltozik 1000 év alatt. Emberkorunkban ezen a területen erdő volt, mindenre amerre a szem ellátott.
Ma meg be van építve teljesen. Nos igen ez az emberi természet, romboljunk le
mindent utána meg panaszkodjuk, hogy nincs.
Eközben a villában Rebekah még mindig a ruhát válogatta,
volna, ha Kol nem gondolja úgy, hogy húgának most csak vele kell törődnie.
- Kol nem érdekel, hogy mit akarsz – kezdte a már
számtalanszor elmondott szövegét Rebekah. – Lehet, hogy neked csak az számit,
ami veled történik, de képzeld el, vannak olyanok is, mint például én, akik azt
szeretnék, ha lenne némi magánéletük. Ami, valljuk be, ebben a családban
alapból igen nehéz, de, hogy te is folyton itt kotnyeleskedsz nekem az már
mindennek a teteje.
- Rebekah, drága Rebekah… Csak azért csinálom ezt, mert
mindketten nagyon jól tudjuk, hogy nincs más választási lehetőségem. Ha elmegyek a Grill-be a
Salvatore testvérek egyből azzal kezdenek gyanúsítani, hogy mar megint akarok
valamit. Nevetséges, úgy viselkednek, mintha övék lenne ez az egész város.
Pedig nagyon jól tudják, hogy csak azért élnek még, mert vagyunk olyan
kedvesek, hogy akár mit is csinálnak, nem öljük meg őket. – válaszolta Kol, akit nagyon is
zavart, hogy a Salvatorek ki is használják ezt és egyfolytában támadják őket. Bezzeg ha mi teszünk valamit akkor egyből felvannak háborodva, hogy mi mit
képzelünk magunkról, hogy ilyet merünk tenni. – Nagyon is megérdemelnék, hogy egyszer
valaki jól megleckéztesse őket. Megkérnélek, hogy segíts drága testvérem, de tudom,
hogy nemet mondanál, ugyanis nem akarod a drága jó Matt-et magadra haragítani.
Apropó, ha már Matt-nél tartunk hajlandó már veled szóba állni vagy még mindig
néma Leventét játszik?
- Na, most már elég Kol! – reagált a szőke ős igen csak hevesen, mikor meghallotta
Matt nevét. – Az még oké, hogy engem piszkálsz, már hozzászoktam, de, azt nem tűröm, hogy Matt-et piszkáld.
- Huhú, milyen ideges lett valaki – nevetett Kol győzelemittasan. – Tudod, ha visszavennél,
ezekből
a kis kitöréseidből talán megkaphatnád Matt-et.
- Talán te vehetnél vissza egy kicsit – válaszolta Rebekah,
miközben a szekrényhez ment, ahová Elijah a gyűrűt tette. – Megjegyzem nem volt okos
dolog belopózni Elijah szobájába, miközben aludt. De ha már ekkora idióta vagy
akkor legalább ne hagy magad után bizonyítékot. Tudod, a gyűrű könnyen le tud esni az ember,
esetünkben vámpír kezéről – odaadta az értetlenül ülő bátyjának a gyűrűjét és távozott, ugyanis időközben meglelte e megfelelő ruhadarabot. Kol döbbenten bámulta a
gyűrűt, amit Rebekah adott neki az imént.
Még jobban meg volt döbbenve miután lenézett a másik kezére, amin egy pontosan
ugyanolyan gyűrű volt, mint a másik kezében. Egy különbséggel,
az ujján lévő
tényleg az övé volt, de a másik…
