Fellángolt nyugalom

És íme a 2.fejezet. Bocsánat a késésért, de megvolt rá az okom. A fejezetről annyit, hogy elég nyögve nyelősre sikeredett, de azért remélem tetszeni fog.

"Az élet 10%-a, ami veled történek, és 90%-a, ahogyan reagálsz a történésekre." - John C. Maxvell

Elijah nyugtalanító érzéssel ébredt, Olyan érzése volt, mintha valaki figyelné vagy az este folyamán figyelte volna. Mikor kinyitotta a szemét nem látott, vett észre senkit a szobájában. Talán csak a tegnap megtudottak miatt van az egész. Nyugtatta magát, ám akkor észrevette a félig nyitva hagyott ablakot, furcsállta, mert ő becsukta mikor odalépet látta, hogy az ablak előtt a padlón ott van egy gyűrű. Pontosan olyan amit Kol is hord. Hangosan felsóhajtott. Az öcsém soha sem tudja mikor kell leállni. Kissé bosszankodva belépett a fürdőszobába, hogy elintézze reggeli teendőit.

A szobája ajtaján már felöltözve lépet ki. Meglepetten tapasztalta, hogy a házban néma csend uralkodik. Pedig ez náluk igen kevésszer adatik meg. A nappaliba lépve Rebekah-t pillantotta meg aki épp az iskolai bálra választott ruhát.

- Jaj, de jó, hogy jössz Elijah. Megtennéd, hogy segítesz kiválasztani a ruhámat? – kérdezte lelkendezve Rebekah és meg sem várva a választ kézen ragadta bátyját és elkezdte mutogatni neki a ruhákat.

- Neked is jó reggelt Rebekah – köszöntöttem húgát udvariasan. – Sajnálom, de most nem érek rá neked segíteni.

- Igen, tudom… elutazol – válaszolta a lány szomorúan, ugyanis nem akarta, hogy a családja megint szétváljon. Elijah kitalálta, hogy mit gondol a húga és szerette volna megnyugtatni, már amennyire a körülmények engedik. Ő se tudta igazából, hogy mikor is fog visszatérni a családjához.

- Ne aggódj húgom, amint tudok visszajövök. Éppen és egészségesen – mivel látta, hogy Rebekah megnyugodott kissé, vagy legalábbis elfogadta a tényt indulni készült, hogy megkeresse Klaust. De még az ajtóból visszaszólt. – Nem tudod, hogy hol van Kol?

- Nem a tegnapi kis incidensünk óta nem találkoztam vele és azt kell, hogy mondja szerencséje van emiatt – füstölgött Rebakah, még mindig haragudott testvérére amiért tönkretette a sütiket és – nem mellesleg – megölte a cukrászt.

- Megtennéd, hogy odaadod neki ezt a gyűrűt? És mond meg, hogy ha valaki azt mondja, hogy nem akkor azt úgy is kell érteni és nem kell emiatt belopózni a szobájába – mondta Elijah a szokásos tárgyilagos hangján mégis érezni lehetett benne a rendreutasítást. Letette az asztalra a gyűrűt és elment megkeresni Klaust, most már tényleg. Rebekah igaz nem értette testvére szavait, mégis tudta, hogy átfogja neki adni az üzenetet, mert akármennyire is nyugodt és udvarias Elijah ha valaki kihúzza nála a gyufát nos az nem fog több vizet zavarni.

Elijah kopogott és az invitáló szó után be is lépett Klaus szobájába. Klaus egy fotelben ült és vért iszogatott. Mikor meglátta, hogy testvére a látogatója felállt, hogy Elijah-nak is töltsön egy pohárral, de Elijah elutasító mozdulatát látva visszaült a fotelba és hellyel kínálta testvérét. Aki el is fogadta és leült a Klausszal szembeni fotelba.

- Gondolom már hallodat, hogy elmegyek egy időre? – kezdte Elijah szokásos tárgyilagos hangján.

- Igen hallottam – Klaus bosszúsan belekortyolt a poharába, nagyon is zavarta, hogy testvére neki szól legutoljára erről, az apróságnak nem is nevezhető dologról.

- Csak szerettelek volna tájékoztatni, hogy mért is megyek el – válaszolta az idősebbik ős, nyugodt hangján, próbálta szemmel láthatóan feszült testvérét kissé megnyugtatni. Klaus idegesen intett az ősnek, hogy folytassa. – Tegnap felkeresett egy vámpír. Monroe-ból jött. Rejtélyes vámpírtámadások történtek. Nem tudni, hogy hányan vagy, hogy mik támadják őket. Minden vámpírt, aki csak útba kerül megölnek. A boszorkányok eltűnnek, feltehetőleg magukkal viszik őket. Ezen kívül, minden tetthelyen egy vérrel rajzolt pentagrammát hagynak. Feltehetőleg a megölt vámpírok véréből készült. A segítségemet kérték, hogy találjam meg a tetteseket. Valahonnan ismerem ezt a pentagrammát, de nem jövök rá, hogy honnan, Neked nem ismerős valahonnan?

- Igazán érdekes dolog – válaszolta Klaus eltöprengve. – A pentagramma sehonnan sem rémlik, de ha utánanézek, és ha találok valamit akkor majd értesítelek. 

- Köszönöm testvérem, de ha nem haragszol most mennem kell, 9-kor indul a gépem – állt fel Elijah és fogott kezet Klausszal.

- Őszintén nem értem, hogy mért tartod be ennyire az időpontot. A mi gépünk, megvárna – szólt még a szobából kilépő vámpír után, aki nem válaszolt semmit, de testvére tudta, hogy hallotta. A jókedvét hamar felváltotta az aggodalom. Ha Elijah-t ennyire nyugtalanítja az a pentagramma muszáj utána járnom. Ám be kell, hogy valljam tényleg aggasztó dolog, hogy valaki ilyen rejtélyes módon ki tudja játszani a természetfelettiek figyelmét, hogy még senki sem vette észre.

Elijah a repülőn úgy döntött, hogy átnézni még egyszer azt a mappát. És mivel még félúton se jártak lesz elég ideje nyugodtan gondolkodni rajta, míg a gép Monroe-ba ér. Gondolataiba merülve tanulmányozta az aktát. A közel egy órás repülőúton egész végig a képeket és a feljegyzéseket nézegette. Annyira elmerült az iratok tanulmányozásában, hogy észre se vette, hogy megérkezett, a légi kísérő kedves hangja hozta vissza a jelenbe.

- Uram, nagyon elmerült a gondolataiban – mosolygott kedvesen, a vörösbarna hajú nő. – Megérkeztünk Monroe-ba.

- Köszönöm – válaszolta az ős szokásos tárgyilagos hangján, bár nagyon is bosszantotta, hogy ilyen hamar megérkeztek és, hogy megzavarták a gondolkodásban. 

 

A repülőből kilépve egy elég nagyváros pillantott meg. Tele stadionokkal, és több emeletes épületekkel. Nos, igen minden megváltozik 1000 év alatt. Emberkorunkban ezen a területen erdő volt, mindenre amerre a szem ellátott. Ma meg be van építve teljesen. Nos igen ez az emberi természet, romboljunk le mindent utána meg panaszkodjuk, hogy nincs.

Eközben a villában Rebekah még mindig a ruhát válogatta, volna, ha Kol nem gondolja úgy, hogy húgának most csak vele kell törődnie. 

- Kol nem érdekel, hogy mit akarsz – kezdte a már számtalanszor elmondott szövegét Rebekah. – Lehet, hogy neked csak az számit, ami veled történik, de képzeld el, vannak olyanok is, mint például én, akik azt szeretnék, ha lenne némi magánéletük. Ami, valljuk be, ebben a családban alapból igen nehéz, de, hogy te is folyton itt kotnyeleskedsz nekem az már mindennek a teteje. 

- Rebekah, drága Rebekah… Csak azért csinálom ezt, mert mindketten nagyon jól tudjuk, hogy nincs más választási lehetőségem. Ha elmegyek a Grill-be a Salvatore testvérek egyből azzal kezdenek gyanúsítani, hogy mar megint akarok valamit. Nevetséges, úgy viselkednek, mintha övék lenne ez az egész város. Pedig nagyon jól tudják, hogy csak azért élnek még, mert vagyunk olyan kedvesek, hogy akár mit is csinálnak, nem öljük meg őket. – válaszolta Kol, akit nagyon is zavart, hogy a Salvatorek ki is használják ezt és egyfolytában támadják őket. Bezzeg ha mi teszünk valamit akkor egyből felvannak háborodva, hogy mi mit képzelünk magunkról, hogy ilyet merünk tenni. – Nagyon is megérdemelnék, hogy egyszer valaki jól megleckéztesse őket. Megkérnélek, hogy segíts drága testvérem, de tudom, hogy nemet mondanál, ugyanis nem akarod a drága jó Matt-et magadra haragítani. Apropó, ha már Matt-nél tartunk hajlandó már veled szóba állni vagy még mindig néma Leventét játszik?

- Na, most már elég Kol! – reagált a szőke ős igen csak hevesen, mikor meghallotta Matt nevét. – Az még oké, hogy engem piszkálsz, már hozzászoktam, de, azt nem tűröm, hogy Matt-et piszkáld. 

- Huhú, milyen ideges lett valaki – nevetett Kol győzelemittasan. – Tudod, ha visszavennél, ezekből a kis kitöréseidből talán megkaphatnád Matt-et.

- Talán te vehetnél vissza egy kicsit – válaszolta Rebekah, miközben a szekrényhez ment, ahová Elijah a gyűrűt tette. – Megjegyzem nem volt okos dolog belopózni Elijah szobájába, miközben aludt. De ha már ekkora idióta vagy akkor legalább ne hagy magad után bizonyítékot. Tudod, a gyűrű könnyen le tud esni az ember, esetünkben vámpír kezéről – odaadta az értetlenül ülő bátyjának a gyűrűjét és távozott, ugyanis időközben meglelte e megfelelő ruhadarabot. Kol döbbenten bámulta a gyűrűt, amit Rebekah adott neki az imént. Még jobban meg volt döbbenve miután lenézett a másik kezére, amin egy pontosan ugyanolyan gyűrű volt, mint a másik kezében. Egy különbséggel, az ujján lévő tényleg az övé volt, de a másik…